Utóirat

A libertarianizmus és a demokrácia

Demokráciát illető kritikánkat libertárius szemszögből írtuk. A libertarianizmus olyan politikai filozófia, amely az önrendelkezési jogra épül, miszerint mindenki birtokosa saját testének és életének, így munkája gyümölcseinek is. Az önrendelkezés alternatívája az, hogy egyesek uralkodnak mások élete és munkája felett (vagy – bár ez meglehetősen irreális – mindenki uralkodik mindenki felett). A libertáriusok szerint ez igazságtalan. A libertarianizmus arra az elvre épül, hogy az egyéneknek nem kötelességük feláldozni magukat a közösségért, ahogyan az elvárt a szocializmusban, a fasizmusban és a demokráciában.

A libertáriusok számára az egyéni szabadság (önrendelkezés) nem jelent „jogot” munkára, oktatásra, egészségügyi ellátásra, otthonra vagy bármilyen más javakra, hiszen az ilyen „jogokból” következik az, hogy valaki másnak kötelessége biztosítani az említett javakat és szolgáltatásokat. Ha valakit kényszerítenek arra, hogy másokért feláldozza magát, az nem szabadság, hanem rabszolgaság. A szabadság azt jelenti, hogy mindenki azt teheti saját életével és tulajdonával, amit akar, amíg mások életében és tulajdonában nem tesz kárt. A libertáriusok tehát a fizikai erőszak kezdeményezése ellen vannak.

A libertárius igazságszolgáltatás elsődleges célja az egyén védelme az erőszak minden formájával szemben. A libertáriusok minden olyan szabadságjogot támogatnak, amelyik az önrendelkezés elvéből következik. Például támogatjuk a vallásszabadságot, az eutanáziát, a kábítószerek legalizálását, a szólásszabadságot, és így tovább. Támogatjuk a szabad piacot, azt, hogy az emberek szabadon társulhassanak, működhessenek együtt és kereskedhessenek.

Hisszük, hogy az egyéneknek és a csoportoknak joguk van a tulajdonukkal kapcsolatos szabályok kialakítására. Ahogy mindenki eldöntheti, kit hív meg a lakásába, úgy egy étterem tulajdonosának is hagyni kellene, hogy saját belátása szerint engedélyezze vagy tiltsa a dohányzást az éttermében, vagy a munkáltatónak is lehetővé kellene tenni a munkahelyi öltözetre vonatkozó előírások alkalmazását. Bárki szabadon elkerülheti az éttermet vagy a munkahelyet, ha nem tetszenek a szabályok.

Ebből kiindulva a libertáriusok a diszkriminációt tiltó törvényeket is ellenzik. Azok ugyanis összeegyeztethetetlenek a szabad társulás elvével. Az állam kimondja: „Társulnotok kell! Akár tetszik, akár nem.” Ezzel szemben a libertarianizmus a választás szabadságán alapul, így minden kapcsolat és ügylet önkéntes kell, hogy legyen.

A diszkrimináció csak annyit jelent, hogy másképp bánni valakivel. Persze nevetséges, ha valaki nem akar vegyülni homoszexuálisokkal, zsidókkal, németekkel, akárkivel, de a szabadság elve azt jelenti, hogy senkinek sem kell igazolnia a döntését, függetlenül attól, hogy az mennyire nevetséges. Nem kell jó okkal alátámasztani, ha nem teszünk valamit. A libertáriusok védik az embernek azt a jogát, hogy olyasmit tegyen vagy éppen ne tegyen, ami ellenszenves másoknak. Ugyanúgy, ahogy a szólásszabadság elve is azt jelenti, hogy az ember olyan véleményt is kinyilváníthat, amivel mások nem értenek egyet. Az emberek egyedüli kötelessége az, hogy ne kezdeményezzenek erőszakot másokkal szemben.

A diszkrimináció-ellenes törvények az erőszak egy bizonyos formáját valósítják meg, hiszen kötelezik az embereket arra, hogy akaratuk ellenére társuljanak másokkal. Talán kényszerítenünk kellene az idős néniket, hogy erőszakoskodó fiatalok gyülekező helyéül szolgáló sötét sikátorokban sétáljanak? Vagy embereket nekik nem tetsző emberekkel szerelmi kapcsolat létesítésére? Természetesen nem. Akkor viszont milyen alapon írja elő az állam a munkáltatóknak, hogy olyan embereket vegyenek fel, akiket nem akarnak alkalmazni? És milyen alapon kényszeríti az állam az éjszakai szórakozóhelyek tulajdonosait olyanok beengedésére, akiket nem akarnak? Libertáriusként úgy gondoljuk, hogy nemcsak rossz az ilyenfajta előírás, de rossz eredményre is vezet. Gyűlölködést és ellentétet kelt elfogadás és békesség helyett.

A libertarianizmus nem „bal-” vagy „jobboldali”, és nem is progresszív vagy konzervatív. A progresszívok támogatják a gazdaságba való állami beavatkozást, de (néha) hajlandóak megengedni bizonyos fokú személyes szabadság létét. A konzervatívok az egyén életébe való állami beavatkozást szorgalmazzák, de (időnként) hajlandók engedni a gazdasági szabadság bizonyos fokát. Azonban közös bennük, hogy az egyént az állam, a közösség alattvalójának tekintik. A libertarianizmus az egyetlen politikai filozófia, amelyik szerint a közösségnek nincs joga uralkodni az egyén felett. A libertarianizmus az egyetlen politikai filozófia, amelyik elvből elutasítja az erőszak kezdeményezését, azaz mindenféle erőszakot az önvédelem kivételével. Ezen az alapon a libertarianizmus ellenzi a gyarmatosítást, az imperializmust és a külföldi beavatkozást is.

A libertarianizmus nem valamilyen újdonsült filozófia, hanem évszázados hagyományokra épül. A XVII. és a XVIII. század nagy liberális gondolkodóinak eszméi nagyon közel állnak a libertárius gondolatokhoz. Filozófiájukat ma „klasszikus liberális” gondolkodásnak nevezzük, hogy megkülönböztessük a mai „liberalizmus”-tól, ami valójában a szociáldemokrácia egy változata és nem a szabadság filozófiája. A XIX. században a libertarianizmust számos egyrészt „anarcho-kapitalista”, másrészt klasszikus liberális közgazdász főleg Ausztriából származó tagokból álló csoportja védelmezte. A libertarianizmus mai szellemi és kutató központja az Egyesült Államokban a Mises Institute, amely Ludwig von Misesről, a nagy osztrák, szabad piaci közgazdászról kapta a nevét. 1974-ben Friedrich Hayek, Mises tanítványa közgazdasági Nobel-díjat kapott. A XX. század leghíresebb libertárius gondolkodója Mises egy másik tanítványa, az amerikai közgazdász és polihisztor, Murray Rothbard volt. A For a New Liberty című könyve talán ma is a legjobb bevezetés a libertárius filozófiába.

Mises és Rothbard azonban sosem elemezte szigorú szempontok szerint a demokráciát. Az első libertárius gondolkodó, aki elvégezte ezt a feladatot, a német közgazdász, Hans-Hermann Hoppe, aki az Egyesült Államokban él. A Demokrácia, a bukott bálvány című könyve jelenleg e témakör alapműve.

Az utóbbi években, részben Hoppe munkájának köszönhetően, a demokrácia eszméje egyre több figyelmet kap a libertárius szerzők részéről, bár kritikájuk legnagyobb része csak a különböző folyóiratokban és a mises.org-hoz hasonló libertárius honlapokon olvasható. Amennyire tudjuk, még sosem jelent meg népszerű stílusban íródott, a demokráciát teljes körűen kritizáló mű. Könyvünkkel ezt a hiányt igyekszünk kitölteni.

A könyvvel kapcsolatban további információ található az Interneten a beyonddemocracy.net című oldalunkon. A libertarianizmussal kapcsolatban további részletek olvashatók az egyik szerző, Frank Karsten holland nyelvű honlapján, a www.meervrijheid.nl címen.